Fuvardíjak – meddig nőnek még?

A közúti fuvardíjak emelkedését a bőrünkön érezzük. Hivatalos statisztikák még nem állnak rendelkezésre, de a tapasztalatok szerint, átlag 35-50 százalékra tehető a fuvardíjak emelkedése 2016-2017 óta. A fuvardíjak emelkedése mellett, vagy ennek ellenére, fuvarozó illetve sofőrhiány is sújtja az ágazatot. A fuvarpiaci krízisnek egész társadalmat érintő vonatkozásai vannak, hiszen drágábban kerülnek a boltokba a fogyasztási

Read more ›

Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM): további fél évig nem büntetik a fuvarozókat

Nagyban érinti a nemzetközi és belföldi fuvarozást, hogy május végéig kitolták a türelmi időt, így a TSM rendszer addig még nem büntet. A tavaly szeptemberben életbe léptetett túlsúlyrendeletet már decemberben módosítani kellett… Az országosan 89 mérőponttal rendelkező, nehezen kikerülhető automata súlymérő hálózat, objektív felelősség alapján büntet, amennyiben túlsúlyt mér az ellenőrzési ponton áthaladó járműnél. A

Read more ›

Újabb szigorkodás: módosított EKÁER szabályozás.

Mottó: Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, az tanítja, aki tanítani sem tudja, az igazgatja. Mint ismeretes, az EKÁER rendszer szabályait idén, augusztus 1-én ismét megváltoztatták. Habár az EKÁER rendszer sikerességét többször beharangozták, íme a törvényalkotók mégis találtak rést a pajzson. Ezúttal a nem útdíjköteles, azaz a 3.5t össztömeget meg nem haladó furgonokkal történő, nem

Read more ›

A közúti árutovábbítási szerződésekről szóló új kormányrendeletről

A rendelet (Magyar Közlöny 2016. évi 79. sz) hatálya a szerződés alapján: a) közúton tehergépjárművel végzett fuvarozási, valamint b) díj ellenében tehergépjármű rendelkezésre bocsátási tevékenységre terjed ki, ha az áru átvételének helye és kiszolgáltatásának helye Magyarország területén van. A teljesség igénye nélkül, röviden nézzük át az új rendelkezés főbb elemeit. A fuvarozást és szállítmányozást 2014

Read more ›