Nemzetközi gyűjtőfuvarozást is igénybe vehetek költözésre?

Moved people

Nemzetközi költöztetés

Gyűjtőfuvarban csak kisebb mennyiségű ingóságot célszerű feladni. Teljes lakásberendezést, nagy méretű bútorokat, zongorát, vagy bármit, aminek mozgatásához több rakodó is szükséges, már nem lehet, vagy nem érdemes. Ekkor komplett teherautót vagy kamiont tanácsos igénybe venni. Nincs kőbe vésve, hogy mi a “kisebb mennyiség”. A gyakorlatban 10 köbméter alatti terjedelmet értünk alatta, amely főleg jól pakolható dobozokból, ládákból, kisbútorokból áll. Többnyire külföldön tanuló-dolgozó fiatalok, diákok adják a legtöbb megrendelést.

Gyűjtőfuvarozás során több, különböző árut és árufajtát rakodnak egybe, illetve egymás mellé. A modern teherautók rakterében a térelválasztás megoldott, háló, rács, végelzáró deszkák, profilok (ritkábban mozgatható falak) segítségével. Ha a raktérben megsokasodik a különböző feladótól származó, különböző jellegű küldemény, előfordulhat, hogy nincs lehetőség minden egyes árucikket elkülönítve fuvarozni. A gondosság szabályait persze ekkor is be kell tartania a fuvarozónak! Közlekedni azonban veszélyes, egy vészfékezés, hirtelen manőver, kisebb koccanás is komoly káoszt okozhat a raktérben, sok minden borulhat.

Gyűjtőfuvarozásnál különösen fontos az ingóság “fuvarképes”, megfelelő csomagolása!

Több helyen történő rakodással nagyon megy az idő, gyakoriak a várakozások. A raktáraknál várni kell a sorra kerülésre, az áru azonosítására és kiadására, a targoncára, vagy a feladó cég ebédidejének lejártára. (Mediterrán országokban ez másfél órát is tarthat.) Számtalan oka lehet annak, hogy az egy órásra tervezett berakodás végül 2-3 órát vesz igénybe, mialatt a másik cégnél bezárnak, ezzel elvesztve egy munkanapot.

A közúti forgalom mindenhol zsúfolt. A több sávos autópályákon és csomópontokon gyakori a bedugult sorok látványa, vagy lépésben cammogó kamion karavánok hosszú hömpölye. A vezetési idő közben ketyeg, a digitális menetírók rendíthetetlen szigorral mérik a vezetéssel, vagy tötymörgéssel töltött időt. Néha csak percei maradnak a gépkocsivezetőnek, hogy kiálljon az első útjába kerülő (kényszerű) pihenőhelyre, ha el akarja kerülni a vezetőidő túllépésért járó sok ezer eurós büntetést…

Gyűjtőfuvarozás során szoros szállítási határidők nem, vagy csak feltételesen tarthatók.

Gyűjtőfuvarban állat, növény, antik vagy nagy értékű műtárgy, veszélyes áru (ADR) általában nem továbbítható.

Mindezek figyelembe vételével, ha árajánlatot kérnénk gyűjtőfuvarozásra, néhány adatot pontosan adjunk meg:

  • felrakodás helye (irányítószám, utca és házszám, emelet),
  • lerakodás helye (irányítószám, utca és házszám, emelet),
  • költözés tervezett ideje

A címeket helyesen adjuk meg, mert nagyvárosokban, főleg Budapesten behajtási korlátozások vonatkoznak a teherszállító járművekre. Nem árt tájékozódni a külföldi behajtási korlátozásokról sem, ezzel pontosítjuk az ajánlatkérést.

  • szállítandó ingóság befoglaló méretei

Dobozonként, csomagonként le kell mérni mindent. A gondos szállítmányozó ki fogja számolni a kapott adatok alapján, hogy miképpen lehet a csomagokat megfelelően és gazdaságosan elhelyezni a raktérben. Ezután árajánlata is precíz lesz, nem kell “nagyolnia”. Fontos megemlíteni, hogy a “köbméter” nem elégséges a rakomány terjedelmének precíz meghatározására. Gáz és folyadékok mérésére kiváló, hiszen a rendelkezésre álló teret maradéktalanul kitöltik. Bútornál azonban más a helyzet. Az elméleti köbméter az eltérő formájú tárgyak és az ebből adódó rakhatási nehézségek miatt, a gyakorlatban akár a dupláját is kiteheti. A fuvarosok éppen ezért, gyakran dupla helyfoglalást és ennek megfelelő fuvardíjat számolnak! Jó, ha pontos méretekkel dolgozunk, és precíz rakománylistát készítünk, amelynek egy példánya az árut is kíséri majd. Nemzetközi gyűjtőfuvarozásra, költöztetésre árajánlatot általában egy hónappal előre adunk.